
2018. 08. 08
Egy autóbalesetnek köszönhetően egész gyerekkoromban felmentésem volt a fordított helyzetekre testnevelésórákon. (Igen, haha, tudom, a fejsérülésem sok mindent megmagyaráz. Köszi. 🙂 ) A jógagyakorlással érkezett ez az életembe, ám annál jobban megszerettem az ászanák királyát és királynőjét a fejenállás-sirsászanát és gyertyaállást-szarvangászanát. Órákon mostanában többször felemlegettem a fejenállást két székes variációval:
Az Iyengar Yoga Australia képe a következő is, aminek címe Amikor a jógik utaznak:
Oktatóként nagyra értékelem, hogy használhatjuk Feet Up megoldását ehelyett, amit a fal felé fordítva használunk:
Hihetetlen testközelből látni, hogy magas vérnyomással érkező gyakorlók, akiknél az elején egy óvatos előrehajlás után is figyelmesen vizslattam a pirosodó arcocskájukat, mostanra magabiztosan, hosszabb ideig is benne tudnak maradni a fordított helyzetek variációiban. Egészséges arcszínnel jönnek ki a pózból, és javulnak a vérnyomás értékeik.
Vannak, akik fenntartással méregetik a fordított helyzeteket. Sosem erőltetünk semmit. Szépen felépítjük az ide vezető utat, és aztán a gyakorlók elcsodálkoznak saját magukon, amikor valami olyasmit valósítanak meg, amiről azt gondolták, sosem lesznek képesek. Ez is példa arra, amit a fordított helyzetekben a leginkább szeretek és az ember belső világában az egyik legkevésbé begyakorolt folyamat: a nézőpont megváltoztatása. Különösen kihívás lehet a hosszú évek alatt kondicionált és konzervált hozzáállásokból kimozdulás.
A jógával nem csak a test lesz rugalmasabb,
hanem a gondolkozásmód is.
Így kiléphetünk akár saját magunkat vagy másokat leszűkítő sémáinkból és a személyiségben megjelenhet egy friss kíváncsiság és bátorság, amivel lelkesedés, lendület, és energia párosul a gyakorlásból fakadóan, így valódi változások jelennek meg nem csak a jógaszőnyegen, de az élethelyzeteinkben is.
Ennek jó tesztje lehet, ha valakivel konfliktusunk alakul ki. Ekkor tapasztalhatjuk meg, hogy képessé váltunk „könnyebben együtt érezni a másikkal és megérteni az érveit. Tudjuk, hogy az érveket miként integráljuk a saját gondolatmenetünkbe, és hogyan vizsgáljuk felül a véleményünket.
Az intelligencia egyik biztos jele, hogy más nézőpontból is magukévá tudjuk tenni a témákat. “ [i]
Erre rímel egy gondolat, ami a héten jött szembe velem:
Aki azt gondolja, hogy mindig igaza van, nem hagy helyet a tanulásra.
A tanulás, öntanulmányozás pedig szerintem az egyik legjobb móka! Életünk végéig lehetőségünk van jobb barátságba kerülni önmagunkkal, és ezáltal a környezetünkkel is.
Csoportjainkban szívesen látunk korodtól, aktuális rugalmasságodtól-kötöttségedtől függetlenül. Bátorító atmoszférában dolgozhatsz nem csak a fizikai határaid kitolásán, hanem integrált személyiségfejlesztéseden is. Jóga Veszprémben? KATTINTS IDE AZ IDŐPONTOKÉRT! Nyáron akár a szabadban is jógázhatsz velünk!
Namaste
Évi
[i] www.eletmod.transindex.ro/?cikk=26513